Az idei őszi-téli pszichológiai „körutam” Budapesten zárult. Ugyanis a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Vezetőségének meghívására, illetve Tankovits Ádám pedagógus-osztályfőnök megtisztelő felkérésére 2024. november 25-én egy szívemnek kedves témában tartottam a fiataloknak pszichológiai témájú workshop-ot.
Az önismereti jellegű csoportfoglalkozás olyan, a személyiség fejlesztését megcélzó elméleti-gyakorlati elemekből épült fel, amely során a résztvevő diákok saját élményt szerezhettek a pszichológia eszköztárának segítségével, spontaneitásukat, kreativitásukat, érzelmi intelligenciájukat fejlesztő egyéni, páros és csoportos folyamatokban. A csoportfoglalkozással célom volt egy olyan légkör megteremtése, amelyben a résztvevő diákok szabadon kifejezhették magukat, érzéseiket, illetve, a korosztályuknak megfelelő gyakorlatokon keresztül bepillantást nyerhettek a pszichológia világába az érdeklődésükhöz mérten személyre szabott formában.
Csillogó tekintetek, mély és örömteli pillanatokkal teli csoportlégkör jellemezte a 10. évfolyammal való közös munkát. Egy kis ízelítő – életképekben – a mai Belső gyermek workshopról a budapesti Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból.
A belső gyermek fogalma sokaknak ismerősnek hangzik. Azonban mi is, ki is Ő? Hogyan járul hozzá a testi-lelki egészségünkhöz a vele való kapcsolódásunk? Hogyan lehetnénk felszabadultabbak, derűsebbek? Hogyan ébreszthetjük fel magunkban a kreativitást és a lendületet a mindennapokhoz? Hogyan érezhetnénk magunkat jobban a bőrünkben? Ilyen, és ezekhez hasonló kérdéseket járunk körbe a Belső gyermek workshop keretében, ahol a gyermeki létet, a gyermeki lendületet, az örömöt, a spontaneitást az érzelemszabályozás, az önegyüttérzés és a testtudatosság eszköztárával segítjük felszínre magunkban és egymásban.
Boldogság, hogy az idei szezonzárás új nyitást is hozott: önálló pszichológiai témájú csoportjaim elindítását, saját módszereim, szemléletmódom fejlesztése útján.
Jövő évtől több, hasonló jellegű tartalommal is készülök.
Hálásan köszönöm a megtisztelő bizalmat.
Mi tarthat vissza az önismerettől?
A Lelki séták előadássorozat végállomásához értünk 2024. november 19-én.
A fotókon az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület vezetőségi tagjaival (Kajsza Péter és Weiszné Szabó Magdolna) vagyok látható, akik odaadó és lelkes közreműködése nélkül nem tudott volna megvalósulni ez a remek kezdeményezés.
Hálás vagyok a megtisztelő figyelemért és a munkám iránti érdeklődésért.
Csodás szezont zártunk, csillogó szemű közönséggel.
Szerettél volna többet megtudni a halogatás tudatalatti mozgatórugóiról?
A PszichoKalauz eseményén választ kaphattál arra, hogyan segíthet az önszabályozás a krónikus halogatóknak a belső konfliktusok kezelésében, az önbizalom növelésében, és mi hozza felszínre a megoldást.
Üveges Anna szakértő tanácsai által gyakorlati eszközökhöz juthattunk, melyek segítenek a mindennapi élet kihívásainak hatékonyabb kezelésében.
Amennyiben Téged is érint a halogatás kérdésköre, ez az esemény kiváló lehetőség volt arra, hogy új nézőpontból tekints rá.
Helyszín: Scruton Belváros (1054 Budapest, Zoltán u. 10.)
Időpont: 2024.11.14. (csütörtök) 18:00
Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központ, amelyik a város legnagyobb kulturális intézménye, közművelődési és közösségi színtere adott otthont 2024. október 24-én a Meder Program – Lelki séták keretében a Test, lélek és traumafeldolgozás interaktív előadásnak. A szervező az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület volt. Kajsza Péter elnök és Weiszné Szabó Magdolna moderátor (mentálhigiénés szakember, Ultrarövid terápiás konzulens) lelkes közreműködésével realizálódott az előadás.
Hálás vagyok a megtisztelő érdeklődésért, a jelenlétért és a kedves köszöntésekért.
Csodás élmény volt! Tele a szívem vele!
Kerekasztal beszélgetésre invitáltak a CETIN Hungary szervezésében a Lelki Egészség Világnapja alkalmából 2024. október 01-én.
Fókuszban a Lelkünk üzenete testünk útjain: a SzomatoDráma-hatásmodell című könyvem és annak születése volt. Családias légkör, érdeklődő hallgatósággal. Köszönöm a meghívást, hálás vagyok azért, hogy ott lehettem.
Faragó István és Szijjártó Noémi, egy élmény volt a Veletek eltöltött idő.
Külön köszönet Pék Eszternek az aromaolajos kézmasszázsért és beszélgetésünkért. Töltött.
Köszönöm, hogy az eseményre elkísért a Medicina Könyvkiadó és Lengyelné Barta Anetta.
Hálás vagyok Értetek!
Öröm, spontán pillanatok… és meghatódásomra ‘teltház’ fogadott 2024.09.24.én a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ Csatár termében, ahol a Lelkünk üzenete testünk útjain című könyvemről beszélgettünk.
Egy kis ízelítő az eseményről képekben is: a Közönség, valamint közös fotók az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület elnökével, Kajsza Péterrel, és titkárával – egyben a könyvbeszélgetés moderátorával – Weiszné Szabó Magdolnával.
Köszönet és hála a Szervezőknek és a Közönségnek is.
A Tolnatáj Televízió összeállítását az eseményről itt megtekintheted.
Boldogság: a Lelkünk üzenete testünk útjain c. könyvem idén az Everness fesztiválon, Siófok, 2024. június 25-től július 01-ig) is elérhető volt az érdeklődők számára, lévén, hogy a Dr. Buda László által kidolgozott SzomatoDráma és Ultrarövid Terápiás módszerek sátrában az önismereti ízelítők mellett kapott helyett, mint tudományos frissítő.
Köszönöm a gondos szervezést Sándorfi Tamás SzomatoDráma szakembernek, a KaFiBi Központ alapítójának, és a Medicina Könyvkiadónak.
Elkezdődött a varázslat és én már most drukkban vagyok… Aki ismer, tudja, hogy számomra valamennyi szereplés nemcsak felelősséggel, hanem kihívással telített. Ez most hatványozottan igaz.
Vasárnap, 2024. 06. 16-án 14,30-tól színpadi beszélgetés és dedikálás a Vörösmarty téren a Gerbeaud Cukrászda közvetlen közelében a Medicina könyvkiadó pavilonjánál (18-as számú).
A beszélgetés moderátora Gergely Viktória pszichológus, fókusz-tréner, a Változás Tere Pszichológiai Központ alapítója.
A pódiumbeszélgetést Szabados-Molnár István SzomatoDráma Játékvezető emlékére ajánlom fel, akinek a SzomatoDráma módszerében az első saját élményemet köszönhetem. Hálás vagyok, hogy ismerhettem őt, és tanulhattam tőle.
A fotón Farkasvölgyi Borival, a Medicina Könyvkiadó Vezérigazgatójával éppen hangolódunk a 95. Ünnepi Könyvhét 2024. június 13-i megnyitóján.
Köszönöm a sok bátorítást, támogatást és szeretetet, amit Tőletek, olvasóktól kapok. Ezekből rendre merítek, hogy aztán adni tudjak.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várok.
A Testi és Lelki Egészség kapcsolatára épülő szakmai nap apropójából témaindító beszélgetésre invitált Faragó István a Wellbeing Szövetség elnöke, amelyen a Lelkünk üzenete testünk útjain c. könyvről, a SzomatoDráma-hatásmodellről is szó esett.
Az eseményen az orvosi, vállalati, kutatói, szolgáltatói és civil szféra képviselői is megosztották a tudásukat. Megtiszteltetés, hogy ennek az alkalomnak részese lehettem.
A könyvbemutatóval egybekötött szakmai napra a Medicina Könyvkiadó is elkísért.
Igazán kedves és érdeklődő közönség gyűlt össze. Ezúton is köszönöm a lehetőséget, a megtisztelő figyelmet és az érdeklődést.
Egy kis ízelítőt az izgalmas könyvbeszélgetésről és a dedikálásról képekben lejjebb találsz…
Miért fontos az önszabályozás? – Metszet a Spiritusz podcast adásából: Itt megnézheted / Youtube
Fogadjátok szeretettel a Képmás magazin Spiritusz podcast legújabb adását, amelyben a krónikus halogatásról kérdezett Balázs-Bona Judit műsorvezető.
A beszélgetés különlegessége annak hitelessége: Lakatos Ancsi pedagógus őszintén mesél magáról, mint a témában érintett fél. Ehhez igyekeztem asszisztálni és szakérteni pszichológusként.
Amit nemcsak a tudomány, hanem a tapasztalat is igazol: „A halogatás más és mélyebb probléma, mint pusztán az időmenedzsment. A határtartás, az egészséges énkép, a maximalizmus és a tökéletességre törekvés mind szerepet játszanak abban, hogy a halogatás szinte függőséget jelent, így megszabadulni tőle nagyon nehéz.”
Élőképet a Spiritusz podast-ról ide kattintva találsz.
Köszönöm a bizalmat a Képmás magazin munkatársainak, Balázs-Bóna Juditnak a meghívást, Fodor Krisztinának pedig a bátorító beszélgetésen való jelenlétet.
Személyiség/zavar!? // Spiritusz podcast 3. évad 1. adás (2023. 02. 16.)
Mérgező kapcsolatban: mindent a nárcisztikus személyiségzavarról / Spiritusz podcast 3. évad 5. adás (2023. 04. 13.)
„Nem érdemes a testet a lélektől elválasztva gyógyítani.” (2023. 04. 06.)
Fiatal kutatók, felfedezők előadásai, motivációs beszélgetések címmel a Nemzet Tehetség Központ megbízásából a Tehetségek Magyarországa projekt keretein belül (2021. július) – egyetemi évek alatt készült.
Személyes hangvételű interjú (2023.08.02.)
Amit önmagadban gyógyítasz, azt a gyermekedben is gyógyítod. - Online előadás és webinárium a SzomatoDráma Központ szakembereivel, Kóka Izabellával és Szilágyi Zsuzsival. A közzétett tartalom a SzomatoVarázs Facebook csoportjába jelentkezve érhető el. Klikk a képre.
A Magyar Kultúra Napjának margójára készült egy igazán színes és spontán összeállítás a Terézvárosi Önkormányzat gondozásában, amelyben volt alkalmam személyes tapasztalatot megosztani arról, hogy a magyar irodalom miként kapcsolódik össze a pszichológiával. Sokszínű, kedves arcokkal találkozhattok a videóban. Klikk a képre.
© uvegesanna.hu – Minden jog fenntartva!
Adatkezelési tájékoztató / Privacy Notice
Az Adatkezelési tájékoztató kidolgozásáért, szakmai megfeleltetéséért köszönet illeti Dr. Ivanics Krisztina ügyvédet (Ivanics Ügyvédi Iroda).
A honlap készítője: Dr. Buda Csaba, a logó tervezője: Dr. Buda László, fotók: Nemes Szabina