Menü
Menü
Menü
Ezen az oldalon egy kis ízelítőt szeretnék adni Neked abból, amit a művészeti alkotás saját élménye adhat az önismeretben. Ehhez az elmúlt tíz év során készült munkáimból összeállított válogatást hívtam segítségül. Saját fejlesztésű, testfókuszú művészetterápiás módszerem megszületéséhez ezek az alkotások nagyban hozzájárultak. A portrék, festmények alatt található, személyes élményeimet tartalmazó leírásokkal szeretném közelebb hozni a művészet testi-lelki folyamatainkra gyakorolt gyógyító erejét azok számára is, akik ezt a megközelítést újszerűnek vélik. Ha érzel hozzá kedvet, tégy egy virtuális sétát a galériámban.
A festményen látható görög templomhoz személyes szálak fűznek. A képen keresztül elsősorban Édesapámtól kapott délszláv gyökereimhez kapcsolódom, akinek a felmenői a dél-szerbiai Vranje-ban élnek. Apukámat a pravoszláv kultúrával összhangban görög-ortodox templomban keresztelték meg. A mai napig szerelmese vagyok a Tőle kapott kultúrának, a jugoszláv, szerbiai és montenegrói zenéknek, táncoknak, ételeknek és a balkáni pezsgés varázslatának.
A portrét megihlető karakter az önmagát meghaladó, érett, integrált, érzelmeit felvállaló férfi minőségét tükrözi számomra, aki a mélységeivel is barátságban van, ugyanakkor nem tagadja el a fájdalmait, küzdelmeit. Az alkotás közben a legizgalmasabb rész számomra az volt, amikor a víz elemmel dolgoztam. A férfi arcáról folydogáló vízcseppek engem is átmostak és rajzolás közben felismertem magamban azt a részemet, aki megengedően fordul a saját nehéz érzései felé és azokban bátran elmerül, aztán újra erőre kap.
Az alkotás az anya-gyermek kapcsolatot hivatott tükrözni egy igencsak egyszerű, mégis kifejező és a kapcsolódás szempontjából szimbolikus pillanattal. Nem titok, hogy elkészítése részét képezte a belső gyermekemmel végzett önismereti munkámnak is. A portrén látható kisgyermek arca tükrözi az életem korai periódusában szülőországomban zajló háború és azt követő bombázás gyermeki lelkületemre gyakorolt hatásait, a szavakkal nem kifejezhető félelmet. A kicsire szentelődő anya arca, az egybeolvadó tekintetek a megtartást, az összekapcsolódást és a biztonságot jelentik számomra.
A portré címe és energiája az akkori életszakaszomban aktuális témákat ölelik fel, amelyek saját erőm ébresztgetése, a radikális őszinteség és a heves érzelmek kifejezése köré összpontosultak. A képen az önmagát képviselő, magabiztos, ugyanakkor sebezhető, érzékeny női minőségek egyszerre jelennek meg. Saját önismeretemben az erőm megtapasztalása, a dühöm integrálása a mai napig központi jelentőséggel bírnak. A rajzolás útján mindig egy újabb nézőpontból tekintek rá magamra, mint önismerőre és embertársaimra, akik hasonló témákkal dolgoznak magukon, mint én.
Már önmagában a festmény elkészítése is energizált. Egyszerre elevenedik meg benne a szabadság, az életenergia, a békesség és a nyugalom. A hintázó női karakter az élet és a természet körforgásában rejlő szépséget, természetességet, az élet hullámtermészetének „egyszer fent és egyszer lent” törvényszerűségét szimbolizálja. Fontos üzenete számomra, hogy a kilengéseket van lehetőségünk csillapítani és a szabadság arra is vonatkozik, hogy abból a bizonyos hintából ki lehet szállni, ha benne kevéssé a szabadságot, mint inkább a kiszolgáltatottságot éljük meg.
Közel fél évig dolgoztam ezen az alkotáson, mire a maga teljességében testet öltött. Nem véletlen a hosszas kidolgozás. A portré elkészítéséhez egy komoly, az életemet, a tovább haladásomat alapjaiban meghatározó döntés meghozatala köthető. Érdekesség, hogy a kép legidőigényesebb részletét éppen a nőt megtartó ülőfelület és a lábak kidolgozása jelentették. Amint megérkeztem a döntésemből fakadó nyugalomba és a talajvesztettségből a biztonság első magocskái is megjelentek, az alkotást is be tudtam fejezni. A „nő bennem” biztonságot tud teremteni önmaga számára és ezt a teremtőerőt igyekszik felébreszteni másokban is. A gondoskodásban tudatosan van jelen. Tud áradni, de a határaira is figyel.
Az emberi testbe rejtett természeti elemek ábrázolása nemcsak művészként, hanem szemlélőként is közel áll a szívemhez. Az én megközelítésemben az ember nem része a természetnek, hanem benne rejlik a természet, annak minden törvényszerűségével. Ennek bölcsessége hatja át az alkotáson látható női alakot is, amely az V. Magyar Klipszemle keretén belül a Vihar Után Természetesen EP lemezén hallható dalokhoz készült klipekben is megjelent a kivetítőn.
Hangozzék bármilyen elcsépeltnek is, hogy „a szem a lélek tükre”, én örökzöld igazságnak tartom. Az alkotás eredetileg a KaFiBi SzomatoDráma Központ alapítója, Sándorfi Tamás felkérésére készült és a Központ weboldalát díszíti. A képen látható tekintet azért kapta a Lelki szemeink címet, mert jelenteljességet, erőt, empátiát sugároz. Ahogyan az önkifejezésnek, a beszédnek is van egy művészi szintje, úgy hiszem, a figyelemnek is. Ha valakire valóban jól figyelünk, azzal megmenthetjük az életét.
A pitt ceruzával alkotás számomra az egyik legizgalmasabb művészi eljárás. A sötét alapon felsejlő formák érzékeltetése a kedvencem. A folyamatot hasonlónak élem meg a saját önismeretemben megjelenő mélypontokhoz és az azokból történő újjászületéshez. Amiként a fekete kartonon a fehér pitt és pasztell árnyalatok, úgy a legsötétebbnek hitt pillanataimban is mindig megjelenik egy fénysugár, ami felé kinyújthatom a kezem. Az Ima a hitemmel való kapcsolódásomra utal, az Univerzum, Isten bennünk rezgő erejére, amelynek segítségével a leküzdhetetlennek tűnő kihívások is leküzdhetők és meghaladhatók.
A testszimbolikában a hajat a bennünk szunnyadó erővel, életenergiával és az ösztönökkel társítják. Ezt az alkotást egy kifejezetten a haj témájára épülő művészeti továbbképző csoportban készítettem és a fentebb említett jelentésekkel összhangban kitűnő lehetőség volt arra, hogy megfigyeljem, én hogyan kapcsolódom a bennem rejlő erőhöz és az ösztöneimhez. Mennyire adok érvényt és teret nekik? Mint Érdeklődő Szemlélőt, aki most éppen ennél az alkotásnál időzöl, lehet, hogy ezek a kérdések Téged is megszólítanak…
A Növő Hold című portré a nőiességet, a női létet átható ciklusokat és az ezeket kísérő lelki-fizikai változékonyságot jelenti nekem. Elkészítése azért is kedves emlék számomra, mert egy izgalmas belső utazást jelentett a saját nőiségem, az a köré épülő témáim feldolgozásakor. A portré számomra egyszerre kölcsönöz egy titokzatosságot és természetességet és a saját életemben, női mivoltomban is ezeket érzem előtérben.
Lenyűgöző számomra, hogy a szépia árnyalatú képekl nemcsak fényképezőgéppel, különféle „effektekkel”, hanem pasztell technikáva saját kezűleg is megeleveníthetők és noha színviláguk megragadásához jóval szűkebb színpalettából válogathatunk, ez az egyszerűség mintha szabadabbá tenne az alkotási folyamatban. A Visegrádi Fellegvár varázsa, különlegessége ebben, a régi fényképeket megidéző hangulatban számomra még inkább kifejeződik
Az akvarell technika varázsa számomra leginkább abban mutatkozik meg, amikor a festékcsepp megleli saját útján a vásznon. Ennél az eljárásnál izgalmas megfigyelni, mennyire engedjük, hogy az árnyalatok a víz segítségével szabadon áramoljanak, azaz, mennyire hagyjuk, hogy az alkotás felfedje önmagát. A szív terében ez a szabadság tükröződik vissza. Az energiák áramlása belül és kívül, a berobbanó életerő, a belső tengely, a kikönnyülő érzelmek és az oldódás öröme. Az alkotás specialitása, hogy annak elkészítése során szinte alig használtam ecsetet, sokkal inkább a folyatás a fröcskölés módszereivel dolgoztam.
A szeretet hídja című, festőkéssel készült akril festményemre úgy tekintek, mint saját hitvallásomra, amelyet a praxisomban és a saját életemben is kiemelten fontosnak érzek. A híd, mint a(z) (össze)kapcsolódás szimbóluma, a festményen a szeretet kifejeződésének csatornája is egyben. Tőlünk függ, hogy ezen a csatornán hogyan áramoltatjuk a szeretetet egymás felé. Nem biztos, hogy ez könnyű, mert belül úgy érezzük, valami gátol ebben az áramlásban. Akár abban, hogy adjunk, akár abban, hogy befogadjunk. A szeretet hídján ezeknek a megtorpanásoknak is helyük van és a gyógyulás lehetősége is adott, ha rá merünk lépni.
Az úgynevezett újságpapír technika Loui Jover, a hajdani Jugoszláviában született, ausztrál származású képzőművész nevéhez köthető különleges alkotási eljárás és az egyik nagy kedvencem. A pillangók szabadok alkotást eredetileg a COVID-19 idején készítettem, a Károli Gáspár Református Egyetem Művészeti Pályázatára, amelyet megnyertem. Az alkotás címe utal az akkori lelki állapotomra és megküzdési módomra: az izolálódás, a kapcsolódás virtuálissá válása ellenére törekedtem a belső szabadságom minél teljesebb megélésére. Ebben az olvasás, a rajzolás, a zene és a jógával egybekötött testedzés támogattak leginkább. Külön kihívást jelentett az akkorra időzített záróvizsgám pszichológia alapszakon. A pillangó, mint a pszichológia, a lélek szimbóluma emiatt is került bele a folyamatba, mint szívemnek kedves és a belső szabadság érzésemet támogató motívum. Mindez egy olyan női karakter köré rendeződik, akiben valahol magamat vélem felfedezni.
Az alkotás elkészítéséhez a kapcsolat jelentette a hívószót. Megtiszteltetés, hogy a portré a KaFiBi SzomatoDráma Központ weboldalának díszítőeleme is egyben. Az ölelésben felsejlik a saját belső gyermekünkkel kialakítható bensőséges kapcsolódás, az énrészeink iránti feltétel nélküli elfogadás és szeretet megnyilvánulása. A sérülékeny, sebzett belső gyermek át-és beölelése új kapukat nyithat meg saját magunk és a környezetünk irányába. Rajzolás közben megfigyeltem, akkor éppen melyik részemnek lenne szüksége erre a megtartásra és egy szívbéli ölelésre. Már önmagában a gondolatkísérlet is igazán transzformatív élmény volt és közelebb hozott a belső gyermekemhez. Az alkotás ezt a közelséget még inkább mélyítette.
Ez a portré ötvözi a művészeti alkotásomban felmerülő leggyakoribb témákat: a nőiséget, a testi-lelki gyógyulást, annak motívumait és a természeti elemeket. A metamorfózist, az átalakulást, kibomlás folyamatát a hölgy hajában megpihenő pillangó szimbolizálja. A női alak testtartása pedig azt az átmenetet, amelyet fontos döntések, változások idején tapasztalok magamban. Egy pozitív várakozást, reményt és ennek izgalmát, amiben felerősödnek a kételyeim is. Amikor már a vágyott állapot, cél megszületett gondolatban, annak megvalósulására nagy az esély, de a testem még utol kell érje a lelkemet, mert még érlelődik bennem a döntés és keresem magamban az érzést, amivel a vágyott kép irányába mozdulhatok. Ebben az átmenetben van valami felemelő és különleges. Talán éppen az, hogy azt is lehet szeretni, amikor önmagunkra vagy éppen másra várakozunk. Hogy van idő megérni a megfelelő pillanatra és igazi ajándék, amikor erre teret kapunk a másiktól.
© uvegesanna.hu – Minden jog fenntartva!
Adatvédelmi tájékoztató
A honlap készítője: Dr. Buda Csaba, a logó tervezője: Dr. Buda László, fotók: Nemes Szabina